A pályázatírás egy bonyolult és időigényes folyamat, amelynek több, apróbb buktatója is van. Azoknak, akik kevés tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen sok bosszúságot okozhat a szakmai háttér hiánya. Számukra megoldást jelent a pályázatírás mellett a mentorálás szolgáltatásunk. Pontosan mit a mentorálás, és kiknek érdemes igénybe venni? Jelen blogbejegyzésünkből kiderül.
Pályázatírás vagy mentorálás?
A pályázatírás és a mentorálás két különböző folyamat. A pályázatírás magába foglalja a támogatás megszerzésére irányuló koncepció kidolgozását, adatgyűjtést és pályázati dokumentációt, valamint a pályázat tényleges benyújtását egyaránt. Emellett szakértőink díjmentes, személyre szabott tájékoztatást nyújtanak ügyfeleinknek, azaz a pályázatírási szolgáltatást igénybe vevők teljeskörű támogatást kapnak, és minden terhet leveszünk róluk.
Ezzel szemben mentorálás során partnereink számára rendszeres találkozókat és üzenetváltásokat biztosítunk, melyek révén segítünk eligazodni a jogszabályi előírások szövegezésének értelmezésében. Szakértőink iránymutatást adnak, és biztosítják a pályázatok szakmai hátterét. A tervezésben való részvételen és a dokumentáció elkészítésén túl, a pályázat benyújtását követően is biztosítjuk az adminisztratív folyamatok és a projekt nyomon követését, ezen felül már összeállított pályázat szakmai ellenőrzését is vállaljuk.
Mikor érdemes igénybe venni a mentorálást?
A kérdés megválaszolásához figyelembe kell vennünk néhány fontos tényezőt, lássuk melyek ezek.
Ismeretek felmérése
Az egyik legfontosabb tényező, amely alapján eldönthetjük, hogy szükségünk van-e mentorálásra az a saját ismereteink és képességeink felmérése. Ha úgy érezzük, hogy nem vagyunk elég jártasak a pályázatok rendszerében, akkor érdemes szakértő segítségét kérni.
Idő
Egy másik fontos szempont az idő. Tapasztalataink alapján azok, akik mindennapi munkájuk mellett szeretnék előkészíteni a pályázatokat, sokszor nem rendelkeznek elegendő idővel a precíz előkészítéshez. A pályázati anyagok megismerése ugyanis aprólékos feladat, amely sok utánajárást és időt igényel. Ez esetben a mentorálási folyamat igénybevétele nagyban felgyorsítja és hatékonyabbá teszi a folyamatot.
Pályázat jellege
Emellett fontos figyelembe venni a pályázat jellegét és az arra fordított erőforrásokat is. Ha egy nagyobb összegű támogatást szeretnénk megcélozni, akkor érdemes szakértő segítségét kérni, annak érdekében, hogy a lehető legjobb pályázati anyagot állítsuk össze.
Végül, de nem utolsó sorban, a tapasztalatok általában azt mutatják, hogy azok a pályázatok, amelyek mögött egy tapasztalt mentor vagy pályázatíró cég áll, nagyobb eséllyel kerülnek be a nyertes pályázatok közé. Ennek oka, hogy a mentorálási folyamat eredményeként elkerülhetjük a gyakori hibákat és hatékonyabban kihasználhatjuk az adott pályázati lehetőséget.
Összességében tehát elmondható, hogy a pályázatírás egy összetett folyamat, amely sokszor komoly kihívásokat rejt magában. Sok esetben azonban elegendő a mentorálási szolgáltatás igénybevétele is, hiszen segítségével könnyebben és eredményesebben végigvihető a folyamat. Érdemes tehát időben felismerni, mikor kell segítséget kérni, és bátran szakértőkhöz fordulni, akik hozzájárulnak a sikeres pályázat elkészítéséhez.
Amennyiben úgy gondolja, szívesen igénybe venné mentorálási szolgáltatásunkat, hogy tapasztalt szakemberek segítsék a pályázatírás során, vegye fel velünk a kapcsolatot, és vigyük sikerre együtt pályázatát!